Helyszín: kis üres szoba, körben a falaknál nyolc szék, azon ülnek az orvosok. A főorvos kb. 5 méterre a betegtől, akit az ajtónyílásban elhelyezett fekete színű székre ültetnek.

A beteg úgy ment oda, hogy egy végbéltükrözés után megtudta 4 hete: rákja van. Úgy néz ki, hogy nincs áttéte, nagyon kicsi a daganat. Valószínűleg csak kemoterápiával meggyógyítható. Ezt 2 hete mondták neki, és adtak egy időpontot egy héttel későbbre, amikor el is kezdhetik a terápiát. Időre ott volt, négy órát várt, majd közölték vele, hogy mégsem kezdik a kezelést, mert a főorvos nincs ott. Jöjjön egy hét múlva, ő lesz az első. Most itt van, újabb négy óra várakozás után.

Beteg köszön. Orvosok nem. Latinul beszélnek az esetről.

Főorvos:

- Ön nem kaphat kemoterápiát, mert dialízises beteg. Megoperáljuk, és utána kapja a kemoterápiát.

Beteg gondolatban:

- És ezt nem tudták két hete? Hiszen látták a papírjaimat. És a műtét után már nem baj, hogy dialízises vagyok?

Főorvos: 

- Megoperáljuk, és mivel olyan közel van a végbeléhez a daganat, rögtön ki is vezetjük a végbelét.

Beteg megfagy:

- De hát nem lehetne legalább megpróbálni, hogy csak a daganatot vágják ki?

Főorvos mond valamit, amit a nagy távolság miatt a beteg nem ért. Majd kérdezi:

- Ki végezte a végbéltükrözést?

- Nem tudom. Miután felébredtem az altatásból, egy másik szobában voltam egyedül, mellettem két papír, amin szerepelt, hogy rákos vagyok. Semmilyen orvossal nem találkoztam.

Csend.

- Akkor holnap várom, hogy megbeszéljük a befekvést.

A beteg azt mondta sírva, hogy úgy érezte magát, mintha inkvizíció előtt ülne. Most keresek neki egy olyan orvost, aki legalább személyesen elmagyarázza neki, hogy mi vár rá, aki emberként tekint rá.

Kérlek segítsetek, ha ismertek valakit!