Szombaton megnéztük "A hobbitot". Nagyon vártam - meg nem is, ugyanis az egyik kedvenc könyvem volt úgy 11 éves koromtól kezdve. Egy munkahelyi Mikulás ünnepségen kaptam, de nem olvastam el azonnal, mert éppen a "Két kicsi hód" volt soron. De az egyik esti fürdés alatt elkezdtem, és tényleg nem tudtam letenni. Mindig nagyon szerettem a kalandregényeket, és ez kaland a javából. Nagyon tetszettek a rajzok is (Szecskó Tamás munkája, aki akkoriban sok másik gyerekkönyvet is illusztrált), sokkal jobban, mint Tolkien saját kezű festményei egy másik kiadásban - bár most már azt is tudom értékelni.
És jó volt, hogy gyerekkoromban olvastam el. Nem zavartak a szegényesen kidolgozott karakterek, mert a történet nagyon izgalmas volt - és egy gyerek különben sem erre figyel. A megkülönböztethető szereplők hiánya volt ugyanis Kati legnagyobb kifogása a könyv ellen, aki harmincon felül, sok remekmű után próbálta elolvasni. Ráadásul azt hiszem, hogy ez inkább fiús könyv, ami nem annyira az érzelmekre kíván hatni, hanem arra a vágyódásra, ami a titokzatos, ismeretlen földek felfedezésére hajt - persze a karosszékben ülve vagy az ágyon hasalva, közben teába kekszet mártogatva. Amire, bár öntudatlanul a babó is vágyik, hogy majd a kaland közepén inkább már az otthona, a szalonnás rántotta és a kandallótűz hiányozzon neki. Olvastam egy találó megjegyzést a kaland természetére: a kaland a már biztonságban elmesélt kellemetlenség - és a babó is a legszörnyebb csatát szereti felemlegetni, amikor szóba kerül az utazása.
Apropó: babó - azért nem hobbit, mert Szobotka Tibor így fordította, mint ahogy az angol beszélő neveknek is magyar jelentést adott. Mindig szerettem a fordítását - már amikor ez a szempont is felmerült:-), és nem értettem, hogy miért csepülik. Mondjuk így utólag a "manó" elnevezés az orkokra annyira nem találó és pont a babó tényleg nagyon gyerekes. Bár abban az időben, amikor megjelent (1975), egy gyerekkönyvnek gyereknyelven kellett íródnia, és nem maradhatott benne túl sok külföldi kifejezés. Ami maradt, annak a végén külön megadták a fordítását - igen sok idegen szót tanultam meg így. Göncz Árpád jóval kevesebb teremtménynevet és tulajdonnevet fordított le, de a "Gyűrűk Ura" már inkább felnőtteknek szól.
És éppen ez a lényeg: mint ahogy Peti találóan megjegyezte a blogjában - a "Babó" egy mese. Nem egy hősi eposz, amelyben a különböző népeknek kidolgozott mitológiája van, ahol a rossz és a jó fekete-fehéren megküzd egymással. Egyszerűen csak egy csavaros, mesés történet, amit Tolkien a lelkes fogadtatás miatt később kicsit átírt, hogy előzménye lehessen a később megalkotott "Gyűrűk Urának". Most olvasom egyébként a wikipédián - bár arra nem illik hivatkozni:-) -, hogy még Tolkien örökösei is zavarba jönnek néha a különböző elnevezések miatt (pl. goblin - ork), mert az író többször átírta utólag a műveit.
Amikor a "Gyűrűk Urát" Peti kezébe adtam, csodálkoztam el, hogy ugyan ő is nagyon szereti, mégis mást jelent neki. (Ezt a jelenséget hívják poliszémiának, mint ahogy azt sok-sok évvel később megtudtam.) Én csak átfutottam a csatajeleneteket, míg neki azok voltak a kedvencei. Ezért szereti ő jobban a filmet is. Egyszer olvastam róla egy kritikát, amely az egyéb fanyalgó írásokra reagálva azt kérdezte/állította, hogy lehetett-e volna jobban megfilmesíteni a könyvet. Amely valljuk be, tényleg szintén nem a karakterépítésre helyezte a hangsúlyt. Kicsit azért többet tudtunk meg a szereplőkről, igaz a regény is négyszer olyan hosszú :-). De ezt sem emiatt szerettem. Nehéz megfogalmazni, miért. Amikor ebbe az akadályba ütközöm, azt szoktam mondani, hogy a regény hangulata az, ami megragad és elragad magával. Belekerülök a világába, álmodozom rajta (ilyenkor, ha Gergő szól, meg se hallom).
Most, hogy tanultam ezt-azt a közvéleményről, elolvastam Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltása c. könyvét. Bár mindenki hivatkozik rá, nagyon ostorozzák azóta is, hogy nem volt eléggé alapos a történelmi tények bemutatásában, és túlságosan leegyszerűsítette a társadalmi változásokat. (Volt, aki a feminizmust kérte számon rajta, igaz, hogy ez az irányzat akkor, amikor a könyvet írta, még nem létezett...) Az egyik legfőbb érv a munkája ellen az volt, hogy a modern polgári nyilvánosság (értsd 19. sz. közepétől 1945-ig) meghatározásakor ideáltipikus képet festett a társadalomról. Pedig sosem működött tökéletesen se a polgári magánélet - gondoljunk a "Thibault családra", se a közélet. De mégis - valahogy az embernek nosztalgiája van azután, amit sosem tapasztalhatott: a "békebeli" polgári család boldogsága és a szabad verseny tisztasága után. Na jó, az elsőt megtapasztalom legalább, a saját időmben:-).
És ez működik a "Gyűrűk Urában" is: egy ideáltipikus világ. Éppen ezért nem mindegy hány évesen olvassa el az ember - igazán fiatal korban hat, amikor még nem mondjuk, hogy mindegy mit gondol a másik, csak számunkra jól jöjjünk ki egy kellemetlen szituációból.
Na, visszatérve a filmekre, azok a változtatások, amiket végeztek rajtuk a könyvhöz képest, főleg a szereplők karakterfestése miatt voltak szükségesek. Szerencsére nem értettem teljesen miket mondott Thorin Bilbónak, miután az megmentette az életét, de egészen biztos vagyok benne, hogy ilyen érzelmeseket nem mond egy törp. Már amennyit tudni lehet a törpök lelkéről. Azt például, hogy faragatlanok, viszont gyönyörűen tudnak zenélni. Hát, a faragatlanságot nem úgy képzeltem el, hogy böfögnek és a földre szórják az ételt. A zenélés meg teljesen kimaradt. Igaz, fura is egy kicsit, hogy még hangszereket is cipelnek magukkal a hosszú útra - egyiküknek például hárfája van. De valahogy mégis hiányzott. Viszont az éneklős-mosogatós jelenet nagyon jól sikerült!
Hogy a változtatások pontosan így kellettek volna, abban nem vagyok biztos. De hát ez Peter Jackson olvasata. Ráadásul neki gondolnia kellett azokra is - és akik szerintem többen vannak -, akik nem olvasták a könyveket. Akiknek nem fűződött semmi emlékük hozzá, csak a rajongók ájult várakozását látták.
És szerintem ezért van benne jóval több akció, azaz csatajelenet is. Ezért szerepel benne Azog is, akiről először a Gyűrűk Urában olvastam, és aki tényleg levágta Thrór (Thorin nagyapja) fejét, de még a Hobbit előtt megölte őt Náin fia Dáin - aki Bilbo egyik társa. A Hobbit történetének utolsó csatájában viszont a fia, Bolg az orkok vezére. Azog egyébként kicsit zavaróan úgy néz ki, mint egy rendkívül ronda navi...
Nagyon jó ötlet volt a Ködös Hegyek mélyén játszódó részeket - melyek a könyvben teljes sötétben történnek - vízvájta, mély sziklahasadékokba és egy természetes fénnyel megvilágított barlangba helyezni. Hiszen úgy kevéssé lett volna izgalmas, ha a szereplőkből nem látunk semmit.
Nem tudom, hogy sikerült-e kedvet csinálnom a filmhez, pedig az volt a célom. Ha az ember úgy megy el megnézni, hogy nem kéri számon rajta a saját olvasatát, csak hagyja, hogy a történet elragadja, lenyűgözze a táj látványa, a teljesen valósághű teremtmények látványa - a goblinkirály egyszerűen zseniális, pont így képzeltem el -, akkor belekerül ebbe a világba, és a mozi után még sokáig gondolkozhat a történteken. És várhatja a folytatást.
