Az előző bejegyzésemben "válaszoltam" Michal77-nek. Írásom rövidített, elméletek nélküli változatát elküldtem az Indexnek. Nem idéztek belőle, mert lehet, hogy túl későn küldtem el. Persze az is lehet, hogy nem tetszett nekik :-) Vagy már túl sokan leírták azt, amit én is. Vagy csak a tömören megfogalmazott gondolatokat választották ki. De hogy legyen még egy vagy, lehet egy ötödik megoldás is: túlzottan pozitív volt. A "Moszatízű marha, jéghideg nők" c. cikkükből, amiket a küldött írások alapján készítettek el, csak úgy árad a szenvedés. Azt gondoltam, amikor olvastam - és Gergőnek is ez volt a véleménye -, hogy most akkor ezek miért pont itt akarnak élni? Ha ennyi mindent utálnak, miért maradnak mégis itt? Miért nem választanak más országot?
Arról nem beszélve, hogy az eredeti cikk véleményem szerint inkább vicces volt, mint panaszkodó. Már az én válaszom is kissé komolyabbra sikerült, de a cikkből következően a többiek nagyon komolyan vették az egészet.
Miután leültem, és megírtam a bevezetést, felébredt bennem a lelkiismeret: véleményt formálni csak alapos tanulmányozás után lehet valamiről. Persze lehet rögtön is, ami élvezetesebb, mint a szöszmötölés, viszont magában hordozza a tévedés veszélyét. És mivel média szakon végeztem, hallottam egyet s mást a média erejéről. Így hát nekifogtam, és összeszámoltam, hogy hány pozitív, negatív illetve csak valamit furának tartó véleményt írtak az emberek. Az eredmény 25 jó, 40 rossz, 6 fura lett. Ami jóval jobb, mint amilyen benyomás alakult ki bennem az első olvasás alapján.
És akkor észrevettem, hogy fogalmam sincs róla, hogyan oszlottak meg az egyes emberek között a vélemények. Jobb lett volna, ha ezt tudjuk. Hiszen van olyan ember, aki mindenben a rosszat látja meg, de van olyan is, aki főleg pozitív, de van pár negatív véleménye is. Arról nem beszélve, akit meg a fura dolgok vonzanak :-) Persze, tudom, hogy ez nem egy tudományos cikk volt, de akkor is.
Ezen kívül, ahogy szép lassan tekertem lefelé az írást, észrevettem, hogy a képek egytől-egyig rettentő negatívan mutatják be az angolokat. Persze nem hiányhozhatott az esős kép sem. A pozitív véleményeket egy kép sem festette alá!
Tehát mivel a jó és rossz vélemények össze voltak keverve, továbbá a társadalmat főleg dekadensként vagy unalmasként bemutató fotókat használtak aláfestésként, ezek erősítették a negatív összbenyomást, s így alakulhatott ki bennem ez a vélemény. Ezt az újságírói technikát framing-nek (keretezés) nevezik. Az újságíró ugyanis egy "keretbe" helyezi a közlendőket, bizonyos jellemzőket kiemel, bizonyosakat a háttérben hagy. És itt ráadásul nem csak a szöveg, hanem a kép erejét is felhasználja hozzá. Nézzetek meg egy címlapot - nyomtatva vagy online - az ember azt a hírt nézi meg először, amihez a legnagyobb vagy legfeltűnőbb kép tartozik. Sokszor rögtön el is lapoz vagy rá is kattint, és így a többi cikk elsikkadhat. És itt még a cikk címe is rájátszott a negativitásra: az olvasó rögtön "tisztában" volt, hogy itt most egy elítélő cikket fog olvasni.
Lehet, hogy ugyanez a benyomás alakul ki bennem, ha névhez kötik a különböző véleményeket vagy szép képeket is feltesznek Angliáról, nem tudom. Azt tudom, hogy a média mindenképpen befolyásol - persze van kit jobban, van kit kevésbé. Még akaratlanul is megteszi ezt, hiszen a rengeteg hír közül választania kell, és vannak olyan hírek, amiket nagy érdeklődés övez, vannak, amiket kevesebb. Ebben az esetben nem tudom eldönteni, hogy ez tudatos döntés volt-e, például az idő hiányában - vagy csak az eredménye a panaszkodó és fikázó kultúránknak?
