Nemrég volt egy cikk az Indexen, aminek lengyel írója a számára furcsa vagy jó, esetleg negatív dolgokat vette számba Angliában. Emiatt én is összeszedtem az ezzel kapcsolatos gondolataimat. A felsorolásban a Michal77 által megemlített vélemények címszavai láthatók, aztán az én álláspontom.

• A folyószámlanyitás nehézségei.

Valóban nehéz volt bankszámlát nyitnia a férjemnek, de végül úgy sikerült, hogy a főnöke igazolást adott neki arról, hogy ott dolgozik. Egy magyar barátom partnerének viszont - a bank által kért összes igazolás bemutatása után - sem nyitották meg a számláját. Ezek után átsétáltak a szembe lévő bankba, ahol öt perc alatt sikerült.

• Csekkek. Ki a halál használ csekkeket a huszonegyedik században?

Én meg kimondottan örültem neki. Kicsit - az általam csak a regényekből és filmekből ismert - modern polgári nyilvánosság aranykorát idézi meg számomra. (Persze, persze, a modern polgári nyilvánosság sem létezett úgy, ahogy a kollektív emlékezetben él, de akkor is.) Ráadásul nem hiszem, hogyha nagyon rosszul működne, akkor már nem szüntették volna meg régen.

• Külön meleg és hideg vizes csap. 

A fenti utolsó mondat persze nem vonatkozik a külön hideg-meleg vizes csapokra. Szerintem ebben már van egy kis dac is az angolok részéről. Egyébként a legtöbb nyilvános helyen és otthonban már keverős csap van. Inkább a lepukkantabb albérletekben és a történelmükre büszke pubokban láttam külön csapot. Amit viszont utálok, az a szőnyegpadló a fürdőben és a vécében. De ez is csak az elhanyagolt lakásokra és albérletekre vonatkozik. Sajnos nekünk is ilyen van, és nincs rá kilátás, hogy a háziúr kicseréltesse kőre. Tudom, el kell költözni, de azt csak akkor, ha lesz állásom. És micsoda hülyeség, hogy nincs konnektor aljzat a fürdőben, mert az veszélyes, viszont a tus meg elektromos! Ráadásul így a mosógép a konyhába kerül - nálunk ráadásul a tűzhely mellé! Brrr!

•  Betegen a munkahelyen. Ha beteg vagy, maradj otthon, hogy ne fertőzd meg jövő hétre a fél irodát.

Én még nem dolgozom, de a férjem nyugodtan otthon maradhatott, ha beteg volt. Emlékeim szerint Magyarországon is bejárnak az emberek betegen dolgozni, ha féltik az állásukat.

• Tejes tea, ecetes sült krumpli. Mostanra megszoktam és megszerettem őket, de kérdeztek volna meg fél éve, hogy kérek-e a krumplira ecetet.

Ha már megszokta és megszerette, miért fura neki? A tejes tea jó, viszont az ecetes ételeket, savanyúságokat túl sok ecettel adják, ami szerintem nem egészséges. Viszont a legtöményebb ecet is csak 8 %-os, szóval nem tudom olyan jól tisztításra használni.

• Balra tarts - itt igazából a gyorshajtás volt a téma.

Tapasztalatom szerint a gyorshajtás mindennapos, de rám még sosem villogtak vagy dudáltak. Nagyon jól működik a tarts a külső sávba az autópályán, és mindig beengednek, ha kiteszem az indexet. Néha találkozom csak erőszakos vezetőkkel, de azokról azt gondolom, hogy biztos nem angolok :-) Nagyon sokan viszont betartják a legmagasabb sebességet, ezért nem ritka, hogy egymás után előzgetünk, majd megyünk vissza a külső sávba. Viszont a kisebb utak sokszor nagyon keskenyek és kanyargósak, és ott is tartják a legmagasabb sebességet, ami nekem néha ijesztő. A balra tarts-ot azonnal meg lehet szokni, mint ahogy a baloldali váltót is. Nagyon lendületesen vezetnek, egyáltalán nem spórolnak a benzinnel. A körforgalmak meg nagyon jól működnek. A gyalogosok csak a zebrán élveznek előnyt, de akkor mindkét oldalon rögtön megállnak az autók, és csak akkor indulnak, ha az ember már fellépett a másik oldalon a járdára. Néha azért átengednek zebra nélkül is, de mindig meg kell várni az udvarias kézjelzést. A londoni taxisokkal viszont vigyázni kell, mert ők nem udvariaskodnak. 

• Parkolás. Otthon elvontatnák a szabálytalanul parkolókat (még a vontatást is kifizettetnék), itt kerülgethetjük az úton hagyott autókat. Remek lecke nyugodt vezetésből, udvariasságból és józan észből.

Egyetértek, de inkább kikerülöm az egy sávos és kétirányú utcákat. Tapasztalatom szerint egyébként mindenki nyugodtan várakozik a sorára.

• Benzin. Venni literben lehet, a számláló mérföldben méri. Miért?

Azt hiszem itt arra gondolt az illető, hogy bár venni literben lehet, a számláló gallon/mérföldben méri a fogyasztást. Hát igen, de ez nem zavar.

• Kupleráj - először megijedtem, hogy miről is lesz szó :-) 

Tényleg nagy szemetet hagynak maguk után néha az emberek. De aztán jönnek a takarítók és elviszik. Szóval se a közlekedési eszközök, se az utcák nem keltenek piszkos benyomást. Nagyon ritkán látok kutyaszart és eldobott csikket. Most, hogy otthon voltam Budapesten, nagyon megdöbbentem mennyire piszkos. Ha csak minden üzlet tulajdonosa reggel kicsit lemosná az előtte lévő járdaszakaszt, már sokkal jobb lenne a helyzet.

• Biztosítás mindenre. Autó, ház, bicikli, kisállat, nagyállat, fogorvosi, albérleti, szakmai, életbiztosítás.

Nem tudtam eldönteni, hogy ez most pozitívum vagy negatívum vagy csak fura a szerző szerint. Szerintem jó, ha az ember gondoskodik magáról. És ha a fogáról vagy a kutyájáról akar, akkor miért ne?

• Vonat. 

Szeretem, bár sokszor késik. De tiszta és gyors. Tényleg nagyon drága, szóval ha valaki ingázni akar, akkor ezt bele kell venni a kért fizetésbe. Talán április elején láttam, hogy ezt már a cégek is észrevették, és olyan fizetési konstrukciót ajánlanak, amiben benne van az ingázás ára. Persze ez csak a jól fizetett állásokra vonatkozik.

• Daily Mail. 

Hát nem kell megvenni.

•  Szolgáltatások. 

Szerintem ilyen fodrászbaleset bárhol előfordulhat. Igazából még nem volt túl sok rossz tapasztalatom, talán csak az, hogy már háromszor romlott el az internetünk és telefonunk. Egyszer két hétig tartott, a többi két alkalommal egy hétig, hogy kijavítsák. Az autós történetből sem lehet túl sok következtetést levonni. Az kicsit idegesít, hogy az autószerelők nagyon szakosodtak, és a legközelebbi Renault szervíz 30 mérföldre van. Pedig nagyon sok Renault van mindenfelé. És egyszer olajcsere után elfelejtették visszatenni a kupakot, de aztán azt sem tudták, hogy kérjenek bocsánatot, és gyönyörűen lepucolták a kocsit. Azért kellett lepucolni, mert éppen a Stonehenge felé tartó kocsisorban araszoltunk - sajnos elég sok a dugó az országutakon - amikor elkezdett füstölni a kocsi. Félreálltunk a fűre - sok helyen nincs leállósáv - és elkezdtük pucolgatni a motorteret. Öt perc múlva megjelent egy rendőrautó, és megkérdezték, hogy tudnak-e segíteni. Biztos vagyok benne, hogy valaki értesítette őket. Mivel telefonon megnyugtatott a szerelőnk, hogy nem veszélyes elmenni a legközelebbi telephelyükre, rendőri kísérettel fordultunk meg a Stonehenge parkolójában... Azóta nem volt panaszunk a szerelőkre.

• Oktatás. 

• Önkiszolgáló kassza. 

Szerintem meg nagyon sokan használják az önműködő kasszát. Én utálom, mert sokkal jobb valakivel beszélgetni. És az eladók hihetetlen kedvesek még a nap végén is. 

•  Tejföl. 

Egyáltalán nem ritka; soured cream a neve. Írót is lehet venni, az a buttermilk. Sokan hiányolják még a túrót, pedig minden nagyobb élelmiszerboltban lehet kapni, csak a lengyel részlegen kell keresni. Ott tudok venni füstölt szalonnát, csemege uborkát, nem csípős mustárt is. Sajnos gríz nincsen, pedig az nagyon hiányzik a gyerekeknek.

•  Bojler. 

Hálistennek még nem volt baj vele. A barátnőméknek igen, de ebből azt hiszem nem lehet túl sok következtetést levonni.

Michal77 az írása végén még megemlített pár pozitívumot, amit én még megfejelek pár továbbival.

Amint megjegyzésemből már láthatták, én is teljesen elégedett vagyok a közlekedési kultúrával. Teljesen egyetértek michal77-tel abban, hogy milyen szép az ország, és az emberek átlagban sokkal kedvesebbek, udariasabbak, vidámabbak mint az én országomban. Egészen biztos vagyok abban, hogy a kommunizmus sokat hozzátett a jellegzetes lengyel borúhoz valamint a magyar rosszkedvhez és panaszkodási hajlandósághoz.

Azt hiszem a különbséget azzal lehet megragadni a két nemzet között, ahogy az angolok az önkéntességhez és jótékonykodáshoz viszonyulnak. A legtöbb magyarnak, ha egy jótékonysági alapítvány képviselője megállítja az utcán, az főleg zaklatás. Egy angolnak viszont egy lehetőség a több száz közül arra, hogy kifejezze az összetartozását a nemzetével, kimutassa, hogy felelősnek érzi magát a honfitársaiért vagy az éhező állatokért vagy a vadvilágért. Nagyon sokra becsülik az önkéntességet. Teljesen megszokott, hogy az emberek nyugdíjas korukban vagy egy jótékonysági szervezet tagjai lesznek vagy iskolába mennek segíteni a tanároknak. 

Esetleg elmennek önkéntesnek az English Heritage, a National Trust vagy a saját városuk egyik múzeumába. Ők is élvezik, hogy emberek között vannak, én meg minőségi, hihetetlenül lelkes idegenvezetést kapok. Az előbb említett két szervezetnek éves tagdíja van (kb. 90 font/ember, a gyerekek ingyen). Lehet, hogy ez így soknak hangzik, de hihetetlen sok múzeumuk, házuk, parkjuk van, és két látogatás után már behozza az árát. A Merlin card is megéri, bár jóval drágább, de ingyen lehet bemenni bármelyik vidámparkba (Legoland, Chessington, Thorpe Park stb), és több egyéb helyre (Madame Tussaud, Sealife, London Dungeon, LondonEye stb).

És imádom, hogy olyan helyekre jutok el, amikre esélyem sem lett volna, ha nem költözünk ki ide. Imádom, hogy sokkal több madár és növényfajta él itt, és az emberek sokkal jobban érdeklődnek a természet iránt, mint otthon.

Ja és az étel alapanyagok. Nagyon élvezem, hogy jó minőségű marhát, halat és bárányt - utóbbit igazából otthon nem is lehet kapni - tudunk enni. Nagyon sokféle jó minőségű krumpli, zöldség és gyümölcs is kapható, és az "organic", azaz a bio nem sokkal drágább. Persze néhány dolog hiányzik: nincs sóska, fehérrépa (csak paszternák), zöldpaprika, sárgabarack. Viszont szuper tortákat tudok díszíteni a sokféle dekorcuccal, és nagyon sok új receptet tanultam. Van, hogy házasítok: a paprikás csirke yorkshire-puddinggal isteni!

A Mikes György által felhozottakhoz nem tudok hozzászólni, hiszen még nincs három éve, hogy itt élünk. Már észleltem elég sok különbséget, de a háztartás, a kertészkedés, a gyereknevelés főbb kérdéseiben elég nagy az egyetértés az angol barátnőm és köztem. Az viszont igaz, hogyha magyar lenne, már tudnám, hogy jó-e a nemi élete :-)

Ami különbség, és ellentétekre adhat okot akaratlanul is, az az akarat és vélemény túl egyenes kinyilvánítása. Ha ők udvariasan akarnak valamit mondani, akkor körülményesen körülírják vagy a nem kimondottakból kell kitalálni, mi is a véleményük. Ez persze kevés angoltudással igen nehéz... (Viszont nagyon sokra becsülik, ha valaki meg akar tanulni angolul, és be akar illeszkedni a mindennapokba.) Az elméletem szerint ez azért is alakulhatott így, mert az angol beszéd nagyon dallamos, és nagyon nem lehet tovább fokozni például kérő hangsúllyal, mint a magyart. Tehát mi ugyan nem kertelünk, de hogy a másik ne bántódjon meg, a hanglejtésünkkel és a mimikánkkal jelezzük, hogy kérünk.

Vagy mi nyilvánvalónak tartjuk, hogy a főnök-beosztott viszony fölé- és alárendelt. Viszont ha itt egy főnök világosan megmondja, hogy mit kell csinálnia a beosztottnak vagy hogy mi nem tetszett neki, az teljesen összeomlik. Ez egy spanyol és egy magyar ismerősöm élménye. Ez szerintem azért van, mert az angolok számára nagyon fontos az, hogy tiszteletben tartsák a másik véleményét, hogy ellenvéleményükkel ne rombolják a másik énképét. Ezt azért gondolom, mert az angol barátnőmnek, aki egy ideje a tanárom is, kimondottan nehezére esik kijavítania, ha valamit rosszul mondok. Pedig a tanár-diák viszony elég világos. Csak egyszerűen nem akarja vagy nem tudja felhívni a figyelmemet a hibámra. Ezért van az is, hogy te tudod, hogy helytelenül beszélsz, mégis megdicsérnek, hogy milyen jó az angolod, és megnyugtatnak, hogy ők viszont egyáltalán nem tudnak magyarul :-)

Ez az arculatmentés az ázsiai embereknél - persze csak nagy átlagban, mert utálom az általánosítást - még jobban észrevehető. Tanultam is róla egyébként a tárgyalástechnika órámon, de a kémia professzor barátunk alá is támasztotta a tapasztalataival. Már több ázsiai tanítványa volt, és rájött, hogy azt nem szabad kérdezni, hogy: érted? Mert mindig azt mondják, hogy igen. Mindig konkrétan rá kell kérdezni a tanultakra, és akkor kiderül, hogy értik vagy sem. Egy hosszabb tanár-diák kapcsolatnál ez már valamennyire oldódik, és neki már tudják mondani, ha nem értik a tanultakat. De ő még nincs a ranglétra tetején; annak, aki ott van, soha nem mondjanak ellent. Az ázsiaiak és angolok számára mi meg - persze nagy átlagban - roppant nyomulósak és otrombák vagyunk...

Szerintem minden országban megvannak azok a dolgok, amikre egy külföldi könnyen kimondhatja, hogy micsoda hülyeség, nem értem meg. Hogy melyiket választja, az már jellemző lehet a karakterére. A lényeg az, hogy ott kell letelepedni, ahol a számára különös dolgok nem érik el az életminőséget zavaró ingerküszöböt. És nem ezekre kell koncentrálni, hanem a jó dolgokra. De mondjuk ez utóbbi már természet kérdése is. 

Mondok egy példát arra, hogy mikor ne válasszunk egy országot. Olvastam egyszer egy blogot Peruról Az írója azt állította, hogy imádja Perut, de pár hét múlva egyszerűen már kiütést kap az emberektől. Szerinte ugyanis a peruiak hazudósak, és mindig megpróbálják őt becsapni. Ugyanis mindig magasabb árat mondanak, mint ami ki van írva. Egyszerűen nem vette észre, hogy ez nem hazugság, hanem az alkudozás éppúgy benne van a perui kultúrában, mint például a törökben.

De visszatérve Angliára, nem tudom, hogy ugyanez lenne-e a véleményem róla, ha egyedül jöttem volna ki ide, ha egyedül kéne boldogulnom. Az is árnyalni fogja valószínűleg az álláspontomat, ha elmegyek dolgozni. Azért nem csak otthon ülök: egy héten kétszer önkénteskedek abban a college-ban, ahol angolul tanulok. Kezdők és alacsony szinten levők osztályában segítek a tanárnak, együtt végzem a gyakorlatokat a tanulókkal, segítek az írásban. (Mivel sokféle nemzetiségű tanuló van, a köztük lévő kultúrális különbségeket elég jól tudom érzékelni.) A gyerekeim cserkészek - nagyon ajánlom mindenkinek, mert a közösséghez tartozás nagyon sokat segít a beilleszkedésben - és ott elvállaltam a szülői képviseletet.

Szóval majd meglátjuk, de egyelőre szeretek itt élni.