Amikor hazamentem, tele voltam tervekkel, hogy mi mindent fogok majd a blogomba írni, ha hazajöttem :-)

Például azt, hogy mennyire örültem, hogy koncentrálás nélkül megértem, amit az utcán beszélnek. Kezdve avval a beszélgetéssel, amit a HÉV-en hallottam:

Szereplők: utas, ellenőr

- Fejezze csak be nyugodtan a szendvicsét - mondta egy 50-es asszony (nemsokára én is az leszek :-() az ellenőrnek.

- Jó - válaszolt az ellenőr. 

- Nem akar még egyet enni?

- Nem, ennyi elég lesz.

- Bár egy kicsit nagy a pocakja... Nem zavarja?

- Ó engem nem - simogatta meg a hasát az ellenőr. Szerintem így pont jó. Jól érzem magam így.

- És a feleségét nem zavarja?

- Nincs feleségem, nem is kell. Jó így nekem egyedül. Nem kell senkihez sem alkalmazkodnom. Jó így nekem. Jól érzem magam a pocakommal együtt. (háromszor mondta el)

De aztán elszállt az öröm, hogy mindent megértek, mert mindent megértettem...

Egyébként élvezem az egyszerű párbeszédeket, hogy nem kell állandóan világot megváltani. A volt férjemet soha nem érdekelte, hogy mit csináltam aznap, ő csak komoly témákról volt hajlandó beszélni. Iszonyúan élveztem, hogy Gergővel meg tudom beszélni, mit ettem, mit láttam az utcán, mi volt a munkahelyen. Persze vele is megváltottuk a világot: azt hiszem akkor csodálkoztunk rá először egymásra a Rózsadomb presszóban. De tudtunk-tudunk örülni az apróságoknak is.

Erről most eszembe jutott, hogy ezzel kapcsolatos tételt húztam a vizsgán: "A kommunikáció a család tranzakcionális meghatározásában. A család kommunikációs konstruálása a képek, történetek, az emlékezés és a rítusgyakorlás során." A tranzakcionális meghatározás azt jelenti, hogy már nem érvényes a család régi definíciója, hiszen teljesen felborultak az együttélés formái: "családnak nevezzük az olyan együtt élő kis csoportot, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval vérségi (kivételes esetben örökbefogadási) kapcsolat köti össze." Ehelyett a mostani elméletek szerint jobb, ha a családot tranzakcionális folyamatok eredményeként fogjuk fel, azaz a meghatározás a kommunikáción alapul. A család ezek szerint intim viszonyban álló, önmagukat családtagnak tekintő személyek csoportja, melynek tranzaktív konstrukciója a családtagok szituációfüggő, interperszonális és interaktív aktivitása. Ezek szerepe a közös identitás képzése, mely időről időre megújul. Két alapköve van: a családtagok iránti erős lojalitás, érzelmi elköteleződés valamint a közös történetekkel és tapasztalatokkal való rendelkezés. Ezt segítik a különböző rítusok: ünnepek, tradíciók és az ún. szokás interakciók. Ez utóbbiak olyan rendszeresen ismétlődő közös tevékenységből erednek, amelyek a formalizáció és stilizálódás nyomán szimbolikus jelentőséggel ruházódnak fel - gondoljunk például a vasárnapi ebédre vagy egy disznóvágásra. Tehát a családok létrehozzák és fenntartják saját, egyedi mini-kultúrájukat,  mely a partnerek interakciói során közösen létrehozott viselkedéshez, eseményhez, szimbólumokhoz társított jelentésekből épül fel.

Hát ezek (is) hiányoztak az első házasságomból: bár voltak közös élményeink, azokat nem beszéltük meg egymással, nem idéztük fel őket. Amire emlékszem, hogy Péter csak a kapcsolatunk előtti, barátaival közös kalandozásairól beszélt szívesen. Egyetlen kivétel volt ez alól: a Petivel történteket mindig kíváncsian hallgatta. Ünnepeink voltak ugyan, de nem emlékszem rá, hogy különösen fontosak lettek volna. A volt anyósom például sosem értette, hogy miért csinálok Peti szülinapjára meglepetés tortát vagy mit szórakozom karácsonykor a mézeskalács házikóval. 

Gergővel ez is teljesen más: minden lehetséges alkalmat megragadunk az ünneplésre, ajándékokat és finomságokat veszünk, majd egy-egy különlegesen sikerült alkalmat fel is emlegetünk. Rendszeresen felidézzük az utazásainkat, régebbi és új képeket, videókat nézegetünk a gyerekekről, a rokonainkról, elmúlt ünnepekről - szóval fenntartjuk  a saját, egyedi mini-kultúránkat. Talán a szokás-interakciókkal nem tudunk csak megbirkózni: ugyan mindig elhatározzuk, hogy bevezetjük a vasárnapi ebéd vagy az együtt vacsorázás "intézményét", de elég sokszor közbejön valami. Disznóvágásra pedig csak azért sem megyünk!

1999

2012