Áprilisban is sokat jártam és álldogáltam a tó körül és a környékünkön. Sikerült jó pár klassz és rossz képet készítenem, úgyhogy itt van egy válogatás a jobbakból vagy érdekesekből :-)

Csilpcsalp füzike

Az alábbi kép nem a legjobb, viszont látszik rajta, hogy az énekes rigó is úgy szökdécsel néha, mint a varjúfélék, és sokkal hosszabb a lába, mint egy fekete rigónak:

Ez a kép jobban sikerült:

Nagyon örültem, hogy újra sikerült lefényképeznem a barátposzátát, ráadásul ezen a szép, virágzó ágon:

Úgyhogy itt egy másik kép is róla, ahol ráadásul még énekel is :-)

A következő két kép is a tavasz megtestesülése - kékcinege:

Bárányok:

Láttam ezeknél jóval kisebbeket is, amik ráadásul édesen ugrabugráltak, de az oldalukra festett nagy számokkal nagyon furcsán néztek ki. 

Ennél jobb képet sajnos képtelen vagyok a füsti fecskékről készíteni:

A molnár fecske is feladja a leckét:

Végre sikerült az erdei pintyről is jó képet készíteni, mert általában nagyon magasan bújkálnak a lombok között:

Bár nem a legjobb kép, nekem azért nagyon tetszik ez a szarka:

Pézsmaréce-tekintet:

Nemsokára jelentkezem, mert jó pár kép sikerült régi és új "ismerősökről"!

Eredetileg csak áprilisi bejegyzést terveztem, de egy március végi sétámon olyan szuper képeket sikerült készítenem, hogy muszáj megosztani az örömömet :-) Különben is, ez volt talán az utolsó lehetőségem, hiszen a lombok között bújkálókat sokkal nehezebb lefényképezni, és sajnos a szemem sem a régi már.

Néhány madarat sikerült életemben először lekapni!

A barátposzátát:

Hozzá mindig is érzelmes szálak fűztek, mert ez volt az első madár, aminek rácsodálkoztam az énekére. Amikor nagyon fiatal voltam, akkor is jó volt hallgatni a madarakat, de nem figyeltem külön-külön rájuk. Aztán megszületett az első fiam, és amikor egyszer kint aludt az erkélyen, hirtelen - mintha kinyílt volna a fülem - meghallottam azt az összetéveszthetetlen, áradó énekét. 

S mivel ilyen fontos nekem, ezért itt van egy másik is, amin nem látszik olyan jól a feje, de sokkal jobban sikerült :-)

Jöjjön egy újabb első, a csilpcsalp füzike. Itt chiffchaff-nak hívják, s valóban, az itteniek éneke jobban hasonlít az angol nevükre. Majd legközelebb leellenőrzöm, ha hazamegyek!

Tudom, hogy nem tökéletes, de ennek is nagyon örültem!

Még nincs vége az elsőknek - a következő szerintem egy mezei poszáta:

Ebben azért nem vagyok biztos, mert nem hallottam az énekét és különben is, valószínűleg egy tojó. Ha tévednék, örömmel fogadom a javítást!

Nagyon elkényeztett a szerencse, mert még mindig tudok egy elsőt mutatni - végre sikerült egy ökörszemet is lekapnom úgy, hogy nem lett teljesen homályos:

Nagyon fürge mozgású kis madár. A múltkor a kertünben leszállt a földre, és az emeletről úgy nézett ki a mozgása, mintha egy kis egér iramodna-torpanna meg minden másodpercben. Nagyon vicces volt, egyáltalán nem madárszerű.

Még mindig nem végeztem az elsőkkel, csak most rátérek a vízimadarakra :-) A kendermagos réce hímnek visszafogott, finom színei vannak:

A tojó nagyon hasonlít a tőkés réce tojóra, de a kisebb és karcsúbb nála, a csőre oldalán meg sárga csík van:

A párocska:

Életemben először láttam vízen futó búbosvöcsköt (elnézést a rossz minőségért, de annyira különösnek találtam, hogy muszáj megosztanom):

Itt már úgy néz ki, mint egy gyorsító autó, ahogy teljesen elnyúlik a víz felett, mielőtt felszállna:

Majd igyekszem jobbat készíteni!

A következő képek már nem elsők, de vagy nagyon megragadják az adott madár jellegzetességét vagy szépek vagy csak kedvem volt megosztani őket :-)

Még egy búbos vöcsök:

A szárcsák még mindig üldözik egymást:

Egy nagyon csinos kanadai lúd:

Ha süt a nap, látszik, hogy a kontyos réce hímeknek milyen szép lila a fejük:

Ők is szokták kergetni egymást:

Most vissza az erdőbe, ahol újra lefényképeztem egy vörösbegyet:

Egy őszapót:

Egy örvös galambot:

Emlékszem, hogy az elsőt Párizsban láttam, és teljesen lenyűgözött a méreteivel. Mindig ők vagy a seregélyek az elsők az új etetőn, a kisebb madarak csak őket lesve mernek leszállni. Nem tudom, hogy egy párjuk van-e az életükben, de az biztos, hogy amikor a kertünkben meghalt egy tojó, a hím egy napon keresztül szállt mindig vissza hozzá és hívogatta. Aztán muszáj volt eltüntetnem, és akkor megpróbálta lecsapni egy másik hím "kezéről" annak párját, de nem sikerült. Itt láthattok pár képet róluk (és más madarakról is).

A végére itt van egy nappali pávaszem, ahogy szívogatja a nektárt:

Teljes szépségében:

Pár nap múlva - ha szép lesz az idő - kora reggel megyek fényképezni. Remélem sikerül majd pár jó képet készítenem - mindegy, hogy elsőkről vagy sokszor látottakról... 

Amióta Thatcham-be költöztünk, már sokszor kihasználtam, hogy közel lakunk a tóhoz. Bár majdnem minden nap sétálunk a férjemmel a környéken, igazán fényképezni csak egyedül tudok. Ő inkább gyalogolni szeret, de ahhoz, hogy elkapjam a legjobb pillanatokat, szép csöndesen, hosszú ideig kell álldogálni.

A tóhoz vezető ösvény:

Itt lakik az énekes rigó, amit most először sikerült lefényképeznem:

A tó meredek partján lakik egy nagyon barátságos vörösbegy:

Néha egészen közel enged magához:

A múltkor sikerült elkapni egy mókust is, amig egy pillanatra megállt (az itteni mókusok nem olyan bátrak, mint a városiak):

A következő megállónál lakik egy szürkebegy:

Távolról olyan, mint egy karcsú veréb, de a szürke begyéről és a szép, változatos énekéről rögtön rá lehet ismerni:

Ezen a helyen már nagy a vízimadárforgalom is.

Kanadai lúd:

Vadkacsák:

Ez a tojó nagyon fel van háborodva, mert az előbb megkergették a hímek. Sajnos nagyon sokszor előfordul, hogy  akár 5-6 hím próbál egyszerre párosodni, és közben a víz alá nyomják a tojót, amelyik komoly sérüléseket is szenvedhet. A következő képen látható madár szerencsére megúszta egy tollának az elveszétésvel:

Mostanában csodálkoztam rá, hogy a szárcsák milyen civakodók. Mindig szerettem őket, ahogy a vízen futnak a vicces lábukkal:

Közelebbről a vicces láb:

A piros szem:

És most jöjjön a civakodás! 

Harc előtt:

Harc:

A tavon vannak egzotikusabb kacsák is.

Barátréce hím:

Barátréce tojó:

Kontyos réce hím és tojó:

A vízityúkokat nagyon szeretem: a szokatlan színeiket, s ahogy viccesen bólogatva úszkálnak.

A múltkor láttam egyet, ahogy a partmenti bokor ágába kapaszkodva, ilyen tornagyakorlatra kevésbé alkalmas lábujjai miatt, viccesen billegve eszegette az új hajtásokat:

Mivel elég kicsik, a többi madár sokszor bántja őket. Itt éppen egy vadkacsa:

Ahogy tovább sétálok a parton, megállok az őszapók fájánál: 

Itt csak egyszerűen hosszú farkú cinkének hívják. Most láttam először közelről, hogy milyen természetesen futkároznak fejjel lefelé is:

A közelükben vannak széncinkék is, amiket itt nagy cinkének (great tit) hívnak. Van széncinke is (coal tit), de az magyarul a fenyvescinege. 

És most jöjjenek a hattyúk, amik nagyon undokok tudnak lenni egymással és más madarakkal is. Szeretem őket fényképezni, mert nem könnyű a fehérségük és a gyors mozgásuk miatt.

Ők is szeretik a friss hajtásokat:

Sokszor kapnak szárnyra, és repülnek át a tó egyik oldaláról a másikra:

Viccesen landolnak:

Ráesnek más madarakra:

Ez a felnőtt észrevette, hogy valaki eteti a többieket, s olyan erősen lökte előre magát, hogy orrhullámot vetett, majd mindenkit el is üldözött:

Már a fiatalok között is látszik, hogy ki van magasabban a rangsorban:

A következő fiatal hattyú hason csúszott a sekély vízben, s a lába nagyon emlékeztetett egy dinoszauruszra:

Mint ahogy ez a pézsmaréce is eléggé dinós:

Már virágoznak a bokrok, ahogy megyek visszafelé:

Az út végén van a tó élettel legtelibb részére, ahol a legtöbben etetik a madarakat, úgyhogy ott úszkál a legtöbb féle madár is. 

Ez a böjti réce-vadkacsa-házikacsa hibrid teljesen megbabonázott a különleges színeivel:

Mellette nyújtózkodott ez a "teljesen" tőkésréce:

Csak ezen a részen láttam még egyiptomi ludakat:

A dankasirályok is ezt a partot szeretik:

Ez egy tavaly született madár, amit azért tudok, mert a farkán fekete csíkok, a szárnyán meg barna foltok vannak. Két év kell ahhoz, hogy eljérje a teljes fejlettséget: akkor ezek az előbbiek eltűnnek, és tavaszra szép sötétbarna lesz a feje - köszönöm Miklós, hogy pár éve elmagyaráztad nekem a sirályok érésének titkait!

Patkánycsalád is lakik itt:

A legvégére hagytam a kedvencemet, a búbos vöcsköt. Nagyon félénk madár, úgyhogy nehéz lefényképezni, bár pár éve sikerült egy fészken ülőt lekapnom. Most nem volt akkora szerencsém, de azért ezeknek is örültem:

A legboldogabb akkor lennék, ha sikerülne legalább látnom egyet, ahogy a hátán utaztatja a fiókáit. Most már 9 éve, hogy elkezdtem fényképezni a madarakat, és egészen a múlt évig az töltött el a legnagyobb örömmel, ha le tudtam fotózni valami érdekes akciót vagy ritkább madarat. Most már annak is tudok nagyon örülni, ha csak látom ezeket. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint amikor rájöttem, hogy ha fényképezem vagy videózom a gyerekeim szereplését az oviban-isiben, akkor ugyan bármikor vissza tudom nézni és örülni az ügyességüknek és szépségüknek, de pont lemaradok a csak ott átélhető élményről.

De azért a jövőben is folytatom az állatfényképezést, nem kell izgulni :-)