Csak azért írom meg ezt a bejegyzést, mert már megint kiejtettem valamit a kezemből. Iszonyúan idegesít, hogy nem tudok anélkül berakni egy poharat a többi közé, hogy hozzá ne üssem a többihez. Itt csak azért nem én vagyok a "fő törő", mert linóleum van a konyhában, mindenhol máshol meg szőnyegpadló - még a fürdőben és a wc-ben is :-(
Mindig imádtam rajzolni, de képtelen vagyok egy egyenes vonalat meghúzni. Nagyon igyekeztem, hogy iskoláskoromban sikerüljön tussal az abc, de a legjobb is csak négyes lett. A kézírásom is, bárhogy igyekszem, szörnyen csúnya. Még szerencse, hogy amikor poharakat festettem, a gyönyörű színes festék eltüntette a reszketeg kontúrokat.
Furcsa, hogy a sok szájösszeszorítós rosszkedv után még mindig nem görbül le a szám, mint sok korombeli nőnek. Ahogy az is, hogyha a folyóparton biciklizek és jól érzem magam, rám köszönnek a hajókról. Ilyenkor hirtelen tudatosul bennem, hogy mosolygok, s ezt mások valószínűleg köszönésnek veszik.
Körülbelül egy fél éve olvastam, hogy Colin Farrell kisfiának Angelman-szindrómája van. A kisfiú állandóan boldog arcot vág - a betegséget hívják ezért boldog baba-szindrómának is. A színész kisfiánál is ez alapján diagnosztizálták a betegséget. Jellemző még, hogy a betegek nagyon ügyetlenek, nagy az álluk és keskeny a szájuk. Írták még, hogy általában később kezdenek el ülni, járni és beszélni.
Ez az - gondoltam - minden stimmel, megvan, hogy miért vagyok ilyen ügyetlen és miért nem görbül még mindig keserűen a szám széle! Úgy véltem, hogy a késői mozgás és beszéd esetleg azért nem vonatkozik rám, mert ennek a betegségnek is vannak kevésbé súlyos formái.
Aztán elolvastam talán a Webbeteg erről szóló cikkét, és rájöttem, hogy mégsem találtam meg a magyarázatot: akik ebben a betegségben szenvednek, azok nem csak egyszerűen ügyetlenek, hanem nehezen ülnek, járnak, problémájuk lehet a beszéddel, súlyosabb esetekben epilepsziás rohamaik is vannak. Ráadásul ugyan keskeny, de széles szájuk van, valamint mélyen ülő szemük.
Tehát megint úgy jártam, mint Jerome K. Jerome a "Három ember egy csónakban", amikor a könyvtárban meg akarta nézni talán a szénanátha tüneteit. Miután elolvasta, kissé még belelapozott a könyvbe, s rájött, hogy gyerekkora óta szenved halálos májbetegségben, meg mindenféle másban, amire sajnos már nem emlékszem. Arra is ráeszmélt, hogy teljesen igazságtalanul kapta atyjától a pofonokat gyermekkorában, mert a tífusz miatt viselkedett rosszul. Mire kiolvasta a könyvet, rájött, hogy a-tól z-ig egy kivételével minden betegség tünete megtalálható rajta. Ez a kivétel kissé bosszantotta, de el kellett fogadnia, hogy nem szenved a cselédeknél tapasztalható térd megnagyobbodástól...
Ja, meg még egy, ami még sokszor eszembe jut a könyvből: Podger bácsi. Aki be akar verni egy szöget a falba, ezért az egész családot ugráltatja, s végül még csúnyán is teszi fel a képet. Ez persze így annyira nem vicces, szóval érdemes a könyvet el- vagy újraolvasni.
Szóval nincs Angelman-szindrómám. Valószínűleg csak simán ügyetlen vagyok és szétszórt, s ezzel jó lenne már kibékülni :-) A szám "állására" és a köszöngető emberekre meg az lehet a magyarázat, hogyha éppen nem aggasztom magam valami hülyeség miatt, akkor látszik, hogy milyen boldog vagyok.
