Jó lett a Hobbit második része is, bár pont az elején eléggé elkeseredtem. Az egyik kedvenc részemet változtatták ijesztővé, komorrá - igaz, hogy sodróbbá is. Gondolom kellett a felütés és nem lóghatott ki jókedvűségével az addigi hősies kalandregényből.

A Beornnal való találkozásról van szó. Beorn, aki egy magas, szakállas ember, esténként óriási medvévé változik, és ebben a képében védi a földjét. Amit kell is védeni, mert egy igazi mesevilág. A pónijai, kutyái és egyéb háziállatai értik az emberi beszédet, és ugyan ők szolgálják ki Beornt, de örömmel teszik, mert ő meg nagy szeretettel bánik velük. A kertje gyönyörű, a virágai és méhei óriásiak. Mivel gyanakvással tekint a törpökre, Gandalf elhatározza (a könyvben persze), hogy először ő megy be hozzá Bilbo-val. A tervei szerint elkezdi mesélni a Ködös Hegységben átélt kalandjaikat, belefűzve a történetbe, hogy ölték meg a Nagy Manót és sok-sok orkot, közben elpöttyinti, hogy egy-két törp is részt vett a kalandban. Így is történik, s Beorn egyre kíváncsibb lesz a történet végére, és előbb bosszúsan, majd egyre vidámabban fogadja a sokasodó törp csapatot. Ezután tágas házában gazdagon megvendégel mindenkit, s közben jóízűen adomázik. Végül jó éjszakát kíván, és a lelkükre köti, hogy ki ne menjenek éjszaka. Az éjjel Bilbo morgást és kaparászást hall, amitől nagyon megijed, de végül sikerül visszaaludnia. Másnap reggel finom reggelit kapnak, majd búcsút intenek házigazdájuknak.

Ebből az lett, hogy miközben az orkok éjjel kergetik őket, egy szörnyű vadállat is beszáll az üldözésbe. Szerencsére közel vannak egy házhoz, és az utolsó pillanatban sikerül bemenekülniük a szörnyeteg elől. Bilbo ezen az éjjelen ébred fel a kaparászásra, majd másnap reggel egy óriási méh száll az orrára. Beorn közben már megérkezett, s átváltozott egy nagyon csúnya szőrös emberré, akinek inkább sunyi képe van, mintsem becsületes. Innentől ugyanaz a történet: kölcsönadja a pónijait, és elkíséri őket a Setéterdőig.

A Setéterdőben történtek viszont nagyon jól sikerültek, így teljesen el is felejtettem az előző csalódottságomat - bár az is igazából olyan izgalmas volt, hogy nem is volt igazi csalódottság.

Szóval a könyvbéli erdőben csak gyalogolnak-gyalogolnak, Bombur (a legnehezebb) beleesik egy varázsfolyóba, amitől elalszik és cipelni kell. Hosszú-hosszú szenvedés következik, Bilbo-t felküldik egy fára, de ő nem látja az erdő végét - igaz, a fa a völgy alján áll... Tovább menve meglátnak egy szarvast, üldözőbe veszik, és letérnek az ösvényről. Majd végül jönnek a pókok.

A filmben viszont már az elején szinte elkábulnak az erdő gonosz varázsától, letévednek az ösvényről, felküldik Bilbo-t a fára, aki megpillantja a Magányos Hegyet, de mire lemászik, a törpök már a pókok fogságában vannak. Sokkal pörgősebb és izgalmasabb így!

És megváltoztatták az erdei tündék fogságában történteket és szabadulásukat is, ami így szintén jobb lett. Míg a könyvben Bilbo hosszasan bujkált a tündék barlangjaiban, majd miután kiszabadította őket, következett egy hosszú utazás a hordókban Tóvárosig.

A filmben ezzel szemben a tündéknél szinte csak pár órát töltöttek, s nem leszegezett tetejű hordókban, hanem nyitottakban menekültek meg, ami lehetővé tette, hogy aztán harcoljanak az őket üldöző orkokkal. Nagyon izgalmas és látványos volt!

S itt kell megemlítenem, hogy ebbe a történetbe is került egy női szál: egy erdei tündelánynak, Taurielnek rokonszenves lett Kili - aki inkább egy jóképű, kisnövésű ember, mintsem törp -, s segített nekik az orkok ellen. Először nagyon megijedtem, hogy megint valamiféle Aragorn-Arwen-féle hosszadalmas, szerelmes suttogást kell végighallgatni, de hálistennek ez nem történt meg. Legalábbis egyelőre... A női szál persze "magával hozott" egy másik szereplőt: Legolas-t, aki szerelmes Taurielbe, s a kedvéért ő is segít a törpöknek.

Bardot, a tóvárosi férfit is jobban körüljárja a film, mint a könyv, így nemcsak egy sematikus szereplő marad. A Város Urát Stephen Fry játssza - akit nagyon szeretek -, s a szemét talpnyalóját Ryan Gage. Ők döbbentettek rá, hogy tőlük láttam először jó alakítást a filmben, de nem tudom eldönteni, hogy ez mennyiben a szerepek következménye. A többiek általában komoran néznek vagy hősiesen csatáznak, bár Bilbo-nak akad néha egy kis tépelődés is. Mintha sejtené, hogy a gyűrű valahogy nem az az ártatlan és hasznos szépség, mint aminek látszik. Gondolom így akarták összefűzni a történetet a Gyűrűk Urával, hiszen a könyvben Bilbo nem mutatja jelét, hogy gyanakodna. A tündéknek főleg mozdulatlan az arcuk, viszont Orlando Blum néha szörnyen meregeti a szemét.

A történet kicsit megkavarodik, amikor Kilinek ott kell maradnia Tóvárosban a sebesülése miatt. Vele marad Fili és két másik törp - hát, nem jut eszembe, hogy kik, csak arra emlékszem, hogy az egyik előző este berúgott, és lemaradt az indulásról. Ebből látszik, hogy - bár sokkal több személyiségjegyük van a törpöknek, mint a könyvben - 13 szereplőt mégis nehéz megkülönböztetni egy akciófilmben. Vagy én hülyülök...

Kilit persze Tauriel gyógyítja meg, s mialatt a törp még kábult a méregtől, kissé burkoltan szerelmet vall. Amikor a tünde a már egészséges Kilivel marad ahelyett, hogy Legolas-szal üldözné a törpöket, nyilvánvalóvá válik, hogy ő is szerelmes.

SPOILER KÖVETKEZIK!

A filmet nézve minden változtatást le tudtam nyelni, kivéve ezt a cserbenhagyást. Valahogy nem illett bele az eddigi hősregénybe. Tudom, hogy létezik szerelem első pillantásra (na jó második), de nem ezt éreztem a történtek mögött, hanem azt az akaratot, hogy legyen benne dráma. Hiszen Kili meghal majd az Öt Sereg Csatájában. Persze ezt is át lehet írni...

SPOILER VÉGE

Megváltoztak a Magányos Hegyben történtek is. A könyvben a törpök már csak azután mennek le a hegy gyomrába, hogy Smaug elrepült. Igaz, hogy a mesében nem is küzdöttek vele, csak Bilbo-t küldték le a sárkányhoz, míg a filmben hosszasan és hősiesen harcoltak, bár kudarcot vallottak a végén. 

Ugyanis Tolkien szerint a törpök elég haszonlesőek, tudják, hogy hogyan érjék el minél kisebb nehézségek árán a céljukat, és nemigen barátkoznak másokkal. A tündék meg könnyű szívűek és csacskák... Az emberekről sem tudunk meg sok mindent. Náluk sokkal "emberibbek" a hobbitok, minden irigykedésükkel, cívódásukkal, nagylelkűségükkel, gyávaságukkal vagy éppen merészségükkel. Szóval a könyv valahogy, mese létére és a szereplők minden sematikussága ellenére mégis közelebb áll a "való élethez". Mégis jól döntöttek, hogy megváltoztatták, hiszen egyébként nehéz lenne közel kerülni ennyi jellemgyenge főszereplőhöz.

A hordós csatás jelenet utáni másik kedvencem a sárkányos. Azt már a könyvből is tudtam, hogy a sárkány nemcsak egy ösztönös dúvad, hanem inkább intelligensen gonosz. A könyvben ugyan Bilbo láthatatlan, amikor beszélget vele, s bár Smaug meg sem moccan, mégis nagyon félelmetes, ahogy a "sárkányármány" elkezd hatni rá. Persze a filmben nem egy mozdulatlan és egy láthatatlan szereplő beszélget. Smaug hatásosan tekereg, aranyhalmok omlanak, drágakövek csilingelnek, míg Bilbo, amikor végre felveszi a gyűrűjét, szinte rögtön le is veszi, engedelmeskedve a sárkány hipnotikus erejének. És amikor a sárkány földühödik, és elkezd izzani a teste a tűzokádás előtt! Ezután mindegyik törp beszáll a küzdelembe, bár Thorint igazából az Őskő (Arkenstone) utáni vágy vitte le a mélybe. Végül aranyba öntik a sárkányt, de az mégis elmenekül. (Hát persze, hogy elmenekül, különben hogyan folytatódna a történet :-)

Kissé elragadott a személyiségelemzés, ezért kihagytam egy korábbi jelenetet. A filmben Gandalf nem megy a törpökkel be a Setéterdőbe, mert figyelmeztetést kap Galadrieltől, hogy Dol Guldurban valami nagyon gonosz várja. A könyvben is elválnak útjaik, mert Gandalfnak a Mágussal (angolul: Necromancer) akad dolga, s végül az Öt Sereg Csatája előtt találkozunk újra vele. A hazaúton meséli el Bilbo-nak, hogy sikerült egy időre újra felülkerekednie a társaival együtt a Máguson. A film itt megint összeköti a Gyűrűk Urával a történetet: Gandalfnak Szauronnal kell küzdenie Dol Goldurban. Váltakozó jelenetekben láthatjuk, hogy harcolnak ők, és hogyan a törpök a sárkánnyal. A végén a sárkány elröpül, s Gandalf fogságba esik.

Szóval ez a rész is tetszett, de azért nem akarnám, hogy a könyv pörgősebb és akciódúsabb legyen. Az úgy jó, ahogy van.

Most jöttem rá, hogy aki nem ijed meg az elején a spoilerezéstől, az valószínűleg már olvasta a könyvet. Tehát annak tök felesleges leírni, hogy milyen is volt a könyv... Na mindegy, most már így marad :-)