Tegnap én tartottam a cserkésztalálkozót. Na nem az egészet, csak kb. 1 órát. Katharine kért meg, hogy tartsak egy magyar témájú foglalkozást. Így hát írtam egy pár mondatot a magyar cserkészekről, egy kvízt Magyarországról és kigyűjtöttem egy csomó magyar cserkészjátékot az internetről. Így jöttem rá egyébként, hogy a "Sicc"-ben kicsit átírt cserkészjátékok vannak. Jó mi, hogy kisdobosként és úttörőként a betiltott cserkészek játékait játszhattam! Úgy látszik nem minden területen működött "A múltat végképp eltörölni"... Az azért igaz, hogy nem a Rákosi rendszerben. Grätzer József 1935-ben írta meg a könyvét, de csak a kádári konszolidáció után adták ki újra.

Kicsit utána olvastunk, és kiderült, hogy Grätzer József Karinthy Frigyes személyi titkára volt. Mivel azt tanácsolta neki és feleségének, hogy a túlköltekezés ellen a leghatékonyabban védekezni a kiadások lefaragásával lehet, ezért Böhm Aranka elérte, hogy az író elbocsássa. De továbbra is jóban maradtak: Karinthy recenzálta a "rejtvénykirály" Grätzer összes könyvét, aki viszont közreműködött az író könyveinek kiadásában. Amikor olvastam, hogy apja neve Grätzer Mór, anyja neve Schwartz Netti, már tudtam, hogy valószínűleg rossz véget ér a története. Végigharcolta az első világháborút, és ezek után '44-ben munkaszolgálatra vitték, ahol '45 márciusában kiütéses tífuszban halt meg.

De visszatérve a cubs-okhoz (Magyarországon farkaskölyök): nemcsak a szellemet akartam táplálni, hanem a testet is: sütöttem egy nagy tepsi almás pitét. Évit kérdeztem meg, hogy kell elkészíteni az almatölteléket, mert arra már nem emlékeztem. Köszönöm szépen!!!!

Szóval a lehető legegyszerűbben fogalmaztam, hogy ne bonyolódjak bele a szövegbe - hálistennek sikerült. Az "előadásba" elrejtettem pár olyan tényt, ami aztán visszaköszönt a kvízben. Mivel azokat a kérdéseket mindenki tudta, úgy gondolom, hogy megértették :-). Bár Andris másnap mondta, hogy amikor elkezdtem beszélni, az egyik kisfiú azt mondta: "English please"... Igaz, hogy őt és az apukáját szinte egyáltalán nem értem, szóval ez kölcsönös. Hát istenem, erős akcentusunk van, csak másmilyen :-)

Aztán a játékok ismertetését már átvették tőlem, de ezt nem is bántam. Ugyanis legalább tíz siket kisfiú jár a csoportba, akiknek külön-külön el kellett magyarázni a szabályokat, és azért ezt jobban tudja egy angol. Mindjárt az első játék nagy sikert aratott (én is nagyon szerettem gyerekkoromban). A Noé bárkája volt: mindenkinek kell húzni egy-egy állatnevet egy kalapból, és minden állatnév két gyerekhez kerül. Jelre mindenki elkezdi utánozni az "állatát", és a pároknak meg kell találniuk egymást.

A következő játék az egykezes fogócska volt. A fogónak csak egy kezét szabad használnia; a másikkal azt pontot kell fognia, amit az előző fogó megérintett.

A harmadik játék a sóbálvány fogócska volt: akit megfogtak, annak meg kellett dermednie.

A legnagyobb sikert a "mosolydobás" aratta. A gyerekek körbeültek, és az egyikük egy sapkát dobott valakinek. Az aki elkapta, "kedélyes kacajra fakadt" (idézet a "Sicc"-ből). Amikor tovább dobta, el kellett komorulnia. Az esett ki, aki véletlenül tovább nevetett vagy bárki, aki elnevette magát, ha nem volt nála sapka.

Az utolsó fogócska a láncfogócska volt: ha a fogó elkapott valakit, akkor az összekapaszkodott vele, és ezentúl ketten voltak fogók. Ha elkaptak még egy gyereket, akkor már hárman és így tovább.

Természetesen a kvíznek és mindegyik játéknak is volt nyertese, ezért mindegyikük kapott egy-egy Milky Wayt. A végén pedig - amikor megköszöntem nekik, hogy ilyen jól érezhettem magam - még mindenki kapott egy-egy Mars szeletet is. Ezek nem a nagy szeletek, hanem egy zacskóban van sok kisebb. Itt ugyanis a születésnapján minden gyerek bevisz az iskolába egy gumicukros vagy csokis vagy - ó szörnyűség - nyalókás nagy zacskót, és abból ad mindenkinek. Egyébként iszonyú sok édességet esznek. Az iskola hiába küld ki minden negyedévben egy emlékeztetőt, hogy a gyerekeknek csak "egészséges édességet" adjanak a szülők, azaz müzliszeletet például - minden gyerek csokit és csipszet ebédel. Persze én hallgatok az iskolára - pont elég édességet esznek itthon.

Na de visszatérve a tegnapra, amíg az utolsó fogócskát játszották a gyerekek, felvágtam az almás pitét. Azt hiszem annak volt a legnagyobb sikere. Volt olyan kisfiú, aki négy szeletet is vett - remélem nem lett rosszul, és majd jó emlékként gondol vissza rám.

Sajnos képeket nem készítettem, ezért a tavalyi Remembrance Day-i felvonuláson készülteket mutatom meg. Ezen a napon eredetileg csak az első világháborúban hősi halált haltakra emlékeztek, de mára az összes háborús időben meghalt emberre. Az egész országban a november 11-hez legközelebbi vasárnapon felvonulnak a cserkészek, a tengerészek és katonák. Az emberek összegyűlnek a főtéren, egy tiszteletes rövid beszédet mond, majd megkoszorúzzák az emlékművet. A koszorú papír vagy műanyag pipacsokból van, és az emberek is pipacsot viselnek a kabátjukon. Először nem értettem, hogy miért pipacs, hiszen novemberben az nemigen nő. De a College-ben megtudtam, hogy ez egy híres versre (In Flanders Fields) utal, amelynek egy versszakában a pipacsok benövik az elesettek sírját.

Reggel 9-kor gyülekeztünk, majd elindultunk a belváros felé.

Útközben nagyon izgalmas jelentet láttunk! Egy csapat csóka kergetett egy vörös kányát, de egyszer csak az megfordult és kipécézte magának az egyik csókát. Ezután hosszasan üldözte, csak pár centire volt tőle, s köröket leírva egyre magasabbra kergette. Végre abbahagyta, de a csóka még egy ideig keringett. Hogy félelmében-e vagy csak hogy biztos lerázza a kányát, azt nem tudom, bár azt hiszem, hogy az előbbi.

Szóval végig vonultunk a főutcán át a főtérre, ahol is a cserkészcsapatok szépen felsorakoztak. Eléjük álltak a katonák és tengerészek, oldalra a veteránok, hátul a nézőközönség. Teljesen tele lett a főtér. 

A katonák között voltak katonalányok is, akik a szertartás alatt - nem úgy, mint a fiúk - nem vették le a sapkájukat. Nem szeretem ezt a felemás egyenlősdit. Ha már egyenlőek vagyunk, akkor vegyük le mi is, nem? Egyébként egy női tiszt vezényelte őket, és hát elképzelni sem tudok egy kevésbé nőies jelenséget, mint egy katonanő, ahogy éppen érthetetlen parancsokat üvöltözik...

Az ünnepség végén mindenki elvonult. Bizony az idősebb veteránok már csak kevesen voltak, katonaruhában, kitüntetésekkel. Utánuk következtek azok, akik vagy a Falkland-i vagy az iraki háború veteránjai voltak - pont olyan motoros ruhában és ápolatlan kinézettel, mint a vietnami veteránok a filmekben.

Ezután beültünk a Hatchett Inn-be, és egy jót beszélgettünk: