Ezt a kissé patetikus címet azért adtam ennek a bejegyzésnek, mert az első "Kultúra és turizmus" órámon azt mondta a tanárom, hogy nem mindegy, hogy milyen az utca morálja, hiszen a turista az alapján alkotja első benyomását az országról. Majd levonták a következtetést (én már csak hangfelvételről hallottam az előadást), hogy Magyarországon elkeserítő a helyzet. Hol van már a híres magyar vendégszeretet?! (Ha egyáltalán volt.)

Az összeszorított szájjal loholó, egymásnak nekimenő, káromkodó, tülekedő emberek az utcán, a külföldit becsapó taxisok, éttermesek, az idegen nyelven nem beszélő, segíteni nem tudók-akarók országa hiába gyönyörű, nem biztos, hogy a külföldiek visszalátogatnak vagy ajánlják másoknak is.

Angliában, legalábbis a kisebb városokban mosolygó embereket látok. Megköszönik, ha félreállok az útból, elnézést kérnek, hacsak kicsit közelebb kerülnek hozzám egy keskenyebb járdán vagy szembetalálkozunk az aluljáróban. A boltokban mindig kedvesek, mosolygósak, csevegősek. A biciklisek is mindig megköszönik, hogy félrehúzódom - sajnos itt is elég sok a sétáló-bicikliút. Azért van annak némi bája, ha a postás és a rendőr rád mosolyog és megkérdezi hogy vagy.

Ezért volt egy pofonnal felérő, amikor egy fiatal, 13-15 éves fiúkból álló társaság egyik tagja közelről fejbe dobott egy hógolyóval. Persze, amikor úgy tettem mintha utána szaladnék, elfutott.

Ez persze teljesen érthető, hiszen az emberek mindenhol ugyanolyanok. A fiatal fiúk csapatban idióták, a lányok vihognak. A szülők a gyerekeik kiválóságáról beszélgetnek, amikor várunk az iskolaudvaron. Tudják: "és akkor azt mondta", "na és az enyém meg azt, hogy"... Az anyukák beszélgetését lehet egyébként a legnehezebben követni a reported speach és a sok phrasal verb miatt a  kávédélutánokon...

És még azt is észrevettem, hogy az emberek nem nyúzottak. Még a szegényebbeknek is kedélyes, mosolygós az arca. Valószínűleg ennek az alapja a sok dicséret, amit gyerekkorukban kapnak és a "mosoly" illemszabály.

Igen, tudom, hogy ez a felszín. Nem gondolom azt, hogy az emberek csak arra várnak, hogy összebarátkozhassanak velem. És itt is vannak gyilkosságok, rablások. Nemrég gyilkoltak meg három férfit, és próbáltak megölni még egyet. Persze a boltban a pénztáros és az egyik vevő megbeszélték, hogy feketék voltak, mert ilyet fehér ember nem csinál - ez is ismerős, ugye?

Tegnap internetes csalók akartak becsapni minket. Felhívott egy indiai akcentussal beszélő férfi, hogy a Microsofttól telefonál, mert sok hibaüzenetet küldött nekik a számítógépünk. Tudta a nevemet és a címemet is. Mivel nem vagyok túl penge angolból, megbeszéltem vele, hogy hívjon hat után, mert akkor lesz itthon Gergő. Arra próbált rávenni, hogy nyissam meg a sajátgépet, és nézzek meg benne valamit. Előző nap Misinek nem ment egy program, és a gép többször lefagyott. Arra gondoltunk, hogy talán véletlenül megnyomta azt a gombot, ami hibaüzenetet küld a Microsoftnak. Amikor délután találkoztam vele, megkérdeztem, és azt mondta biztos benne, hogy nem küldött üzenetet. Mivel Gergőnek az egész nagyon gyanús volt, itthon megnéztem, hogy milyen számítógépes csalások vannak. Rögtön megtaláltam! A lényeg, hogy a Microsoft soha, senkit nem szokott felhívni. Evvel a szélhámossággal 2008. óta csapják be az embereket. Indiából telefonálnak, felajánlják, hogy segítenek, majd pénzt kérnek érte. Aki nem ért hozzá, lazán bedől nekik. Íme a cikk linkje: www.phonesreview.co.uk/2010/07/19/scam-uses-phone-call-claiming-to-be-microsoft/

Mikor este telefonáltak, Gergő megmondta nekik, hogy mivel nem tudja leellenőrizni, honnan hívják, nem ad meg semmi adatot. Még kétszer hívtak, másodjára én vettem fel és megmondtam, hogy nem küldtünk semmi üzenetet, nincs szükségünk a segítségükre. Ezután már lemondtak rólunk.

Barátaink, Dani és Eszter Yorkban élnek. Őket egyszer az autójukkal történt baleset kapcsán próbálták becsapni - ezért is fogott Gergő gyanút.

Na mindegy, akkor is jól esik, ha az utcán rám mosolyognak az emberek.

És hogy ne maradjanak kép nélkül: