Ma, ahogy jöttem hazafelé a héven, leült velem szembe egy pasi. Olyan 25 és 30 közötti lehetett, keserű vonásokkal a szája mellett. Egyszer csak elkezdte tépkedni a szőröket az alsókarján. Amit kitépett, azt eldobta. Akkor vettem észre, hogy valószínűleg szőrtelenített, csak nem mindenhol jött le neki, és a maradékot tépkedi, ami már könnyen kijön. Ezt csinálta a Margit hídtól Békásig. Láthatóan eszébe sem jutott, hogy ez milyen hatással lehet másokra. Hihetetlen undorító volt - szerencsére a saját ruhájára dobálta a szőreit...

Hogy egy pasi így megfeledkezzék magáról, az a konditeremben elég sokszor előfordul. Minden sorozat után beáll a tükör elé - ami kissé sötét, hogy az ember szálkásabbnak látszódjon, továbbá slankít is természetesen - és nézegeti, hogy az utolsó 1 percben mennyit nőtt a bicepsze. Vagy felhúzza a trikóját, és megfeszíti a hasát. De ez legalább vicces, nem undorító. (Na jó, én is megnézem, hogy lement-e az az idegesítő buggy, de legalább az öltözőben:-))

Erről jut eszembe, bár a héven és a konditeremben történtek esetében valószínűleg más a magyarázat, hogy van egy tipikus hely, ami személyes teret épít az emberek köré: az autó (Edward T. Hall: Rejtett dimenziók). Nemegyszer láttam orrát túró, fülét piszkáló férfit, mikor a dugóban araszoltam - eszébe sem jutott, hogy a kocsi ablaka átlátszó. Én csak a hajamat igazgatom - de szigorúan csak a piros lámpánál:-)

Az aggódók kedvéért azért megjegyzem, hogy mivel nő vagyok - s így egyszerre több dologra is tudok figyelni - közben a zöldet is nézem - a legritkább esetben szoktam beragadni. Sőt, mivel az autónk nem túl nagy teljesítményű, avval szórakozom, hogy mennyivel tudom lehagyni induláskor a mellettem megállót. A titok nem a padlógáz, hanem, hogy nem akkor kell kaparászni az egyes után, amikor már zöld a lámpa... Persze igen gyorsan beérnek, mert én be szoktam tartani a sebesség korlátozást - nekem senki ne beszéljen a forgalom ritmusáról, mert az olyan, amilyenné mi tesszük.

Gondolkoztam, hogy milyen kép illik ide, de semmi okosabb nem jutott eszembe, mint egy szép kocsié. Mostanában egy ilyen hihetetlenül szép régi Citroënt látok Szentendrén, csak más a színe:

Volt szerencsém? (cserekocsinak kaptuk, mert nem érkezett meg időben az alkatrész a kocsinkhoz) vezetni egy gyönyörű Renault Mégane-t:

De azért - kövezzenek meg, gyorsulásban a két legjobb az általam vezetett több mint tízféle kocsi közül egy négyütemű trabi és a Suzukink volt, a legrosszabb meg egy Opel Astra. Persze még nem volt szerencsém nagy teljesítményű autót kipróbálni - de azokat meg lehagyom:-)