Úgy 2006-ban találtunk rá Dömörkapura. Gergő is, én is nagyon szeretünk kirándulni, de be kellett látnunk, hogy kisgyerekekkel lehetetlen erdőt járni – legalábbis a mieinkkel nem. Nem köti le őket a lombok rezgése, a madarak csicsergése, a ferdén betűző napsugár – oh! Ugyanúgy, mint a városnézésnél, egyszerűen unatkoznak, és akkor jön a „fáj a lábam, éhes vagyok, szomjas vagyok, vegyél fel!” Ezt sajnos az én anyukám nem tudatosította magában, ezért 10 évesen erdélyi fatemplomok kazettás mennyezetét kellett csodálnom...
Na de Dömörkapu, az teljesen más. Persze nem a betonozott úton kell menni, hanem a Bükkös patak mentén. Az ösvény háromszor is átvezet a patakon, ahol kisebb-nagyobb görgetegköveken kell átkelni. Lehet kishajót – ennek hiányában botot, tobozt úsztatni, kavicsokat dobálni, s közben mi is tudunk gyönyörködni a gyerekeink örömében és az erdőben.
Sajnos a tavalyi esős évszak miatt tavasszal-ősszel-télen csak egyszer-egyszer tudtunk elmenni, de remélem az idén – a tegnapi kirándulással kezdve – jóval többször.

Tavasz

 Nyár

Ősz

Tél