Elandalodtam Párizson. Gergőm vitt el oda először 1996-ban mint újdonsült szerelmem, aztán három évvel később, akkor már férji minőségében, és végül tavaly, már a gyerekekkel (a szerelem maradt).
Háromszor két hét Párizsban azért elég drága mulatság, de nekünk nagy szerencsénk van. Anyósom fiatalkorában egy évig élt ott, s az akkor szerzett barátokkal máig találkoznak: hol ők mennek hozzájuk apósommal, hol a párizsi barátok látogatják meg őket.
Ezért az első utazásunkkor az egyik baráti házaspár nyáron üresen álló lakását kaptuk kölcsön, a Père Lachaise-hez közel. Költőien szegények voltunk, egy pár dekás füstölt lazac - akkor ettem először életemben - és a csomagolt süti már úri lakoma volt.

Másodjára anyósom unokatestvérénél laktunk, aki éppen akkor Magyarországon nyaralt, s örült, hogy valaki vigyáz az állataira - egy kanárira, egy aranyhörcsögre és két aranyhalra. A lakása a Rue des Rosiers-ben - igazi történelmi hely -, egy régi házban van, a Rivolitól két háztömbnyire. Régi zsidó negyed, szomszédos a kissé ledér színházi negyeddel, szóval mindennek a közepén.

A harmadik alkalommal - azaz a múlt nyáron - pedig szintén anyósom barátjának egy ismerősénél laktunk Belleville-ben. Ennek fejében is hihetetlen nehéz munkánk volt: két macskát kellett etetnünk és simogatnunk. Ez a városrész egy régi munkásnegyed, amely mostanra igazi multi-kulti a sok színesbőrű emberrel. A lakásban ki volt téve az ott lakó kisfiúk néhány osztályképe, s láthatóan jó barátságban voltak egymással fehér és fekete gyerekek.
 

Szándékosan nem magáról a városról, hanem inkább a mi örömünkről tettem fel képeket. Párizsról már nagyon sok jó kép készült, és a mieiink - bár azok a legjobbak! - sem tudnának túl sok újat mondani az olvasónak. Inkább megpróbálom írásban, bár nehéz pár szóval átadni, hogy mit szeretek Párizson. Talán azt, hogy élő városnak tartom, hogy azok a szép, jellegzetes házak, amikre olyan jó felnézni egy-egy térről, ahogy csillag alakban közelednek egymáshoz, és ugyan régiek, de élnek, mert az emberek szeretik a városukat. Szeretnek sétálni, kiülni, beszélgetni a sok nagy, öreg fa alá, nem utálkoznak, mint a budapestiek többsége Budapesttől; mert a város olyan, amilyenné mi tesszük. De ez lehet, hogy csak egy lelkes turista véleménye, aki két hétig ott van, és nagyon sokat úgysem láthat, nem tudom. És valószínűleg az is számít, hogy az ember mikor utazik oda: az első két alkalommal július 14-e előtt mentünk, s ezért láttunk párizsit is, nemcsak külföldit, s így a város tényleg más képet mutatott.
Azt, aki utálja "a franciákat", úgysem tudom lelkessé tenni, de aki már volt ott, talán megért. Neki, meg akit kíváncsivá tettem, ajánlom D. Magyari Imre könyvét (Párizsi szeletek). Van jó pár Párizsról szóló könyvünk, de talán ez tudja közülük megragadni legjobban azt a hangulatot, amit ez a város jelent nekem.