Egyik barátnőm kisbabát vár, s erről írja blogját (hetrol-hetre.blogspot.com/). Ó, hogy az milyen leírhatatlan érzés... - nem is próbálom meg leírni, mert csak a már ezerszer hallott szavak jutnak eszembe, s bármennyire is pontosan tükröznék vissza a gondolataimat, az olvasónak semmi újat nem mondanának.

De ez az érzés már csak emlék - újra már nem fogom átélni. És nem is akarom - talán az utolsó, a harmadik fiam nehéz születése miatt vagy úgy érzem, hogy az én időm lejárt - már ebből a szempontból - jöjjenek a fiatalok! De örülni ugyanúgy tudok "másállapotának", az azzal járó szépségnek és nehézségnek. S ha kisbabát látok, hihetetlenül meghatódom: az elején a növényke korszak, az első mosoly, a hihetetlen böfik, azok a tökéletes körmök, együtt alvások, a férjem öröme. Na be is fejezem, mert már hüppögök...