Kedves Balatony! Engedek a szelíd erőszaknak: írok az ebédemről. Kedves Anaton! Nem vega lesz! De hogy eleget tegyek a tanárom kérésének is, nem csak egy bizonyos étkezésről, hanem csak úgy általában az ételekről, az étkezési szokásainkról fogok szólni - mindenkinek.

Mindig megbecsültük a jól sikerült ételeket - a férjem családjában mindenki jól főz, és engem sem szokott szídni senki ebéd után. Mivel hétközben mindegyikünk eszik meleget, ezért esténként nem kellett sohasem a konyhában állnom, csak hétvégén készítettem általában egyszerű ételeket. A főzés és az evés akkor vált igazán érdekessé, amikor tavalyelőtt elkezdtem a főiskolát. Minden második hétvége péntek-szombatját a suliban töltöm, vasárnap regenerálódom és az elmaradt házimunkát próbálom bepótolni, ezért azóta a férjem főz a családra. Rögtön sült kacsával kezdett - amibe én sohasem mertem belevágni - és azóta is rendületlenül süt-főz. De nem akármilyen ételeket: őt nem érdekli, ha túl pepecs munka, szeret kísérletezni. A receptgyűjtögetés a Metro újsággal kezdődött:-), és mostanra már nagyon sokféle szakácskönyvünk van: magyar, francia, multi-kulti, de a gasztroblogokat is használjuk (malackaraj.hu,chiliesvanilia.blogspot.com/). Újra elővettük a 10 éve elrakott római tálat; tudják milyen isteni benne a töltött káposzta vagy a rakott krumpli? Vagy milyen jó mulatság a fondüzés? A múlt vasárnapi vendégeinkkel húsfondüztünk: nem elég, hogy nem kell sok előkészítés (csak be kell olajozni a kis darabokra vágott húsokat), "köretként" mártásokat adni meg házi sütésű - mondjuk olívás kenyeret, ráadásul az asztalnál folyik a sütögetés, jól elhúzódik az ebéd, nem fal az ember, hanem ráérősen eszeget, közben beszélget... 

Azoknak, akik most felszisszentek a majonéz és a ketchup láttán, elárulom, hogy ha az embernek gyereke van, akkor sok mindennel megalkuszik:)

A gasztroblogok nagy sikere azt mutatja, hogy egyre több embernek fontos az evés minősége, ami némi ellentmondásban van a "felgyorsult, személytelen világ" közhellyel. Vagy az emberek éppen azért fordulnak az étkezés felé, mert azzal meghittséget tudnak maguknak teremteni?

Gondolkodtam a rohanáson is. Vajon melyik életformát sírjuk vissza? Régen - nézzük példaként a két világháború közötti éveket - az embereknek kijelölt életútjuk volt. A férfiak tanultak, dolgoztak, nyugdíjba mentek, feleségük otthon volt, nem kellett a gyerekért loholni az óvodába, a cseléd végezte a házimunkát - de várjunk csak! Ez csak a tehetősebb polgárokra vonatkozott. A nagy többségnek nem volt ilyen kényelmes élete; gondoljunk csak az előbb emlegetett cselédekre, akik hozzásegítették a "háziasszonyt" a rohanásmentes élethez. Vagy képzeljük el a parasztok életét. Persze vidéken, télen, amikor nem volt munka a földeken, valóban nem rohant az élet, de az év többi részében azért akadt munka bőven.

Nem sokkal jobb, hogy most már van szerelmi házasság, a különböző társadalmi helyzet nem akadály még egy barátságnál sem? Hogy mindenkinek egyforma esélye van a tanuláshoz? Ez persze nem teljesen igaz, visszásságok vannak - én is tapasztaltam már -, de azért azt nem lehet tagadni, hogy sokkal szélesebb a lehetőségek köre. 

Szerintem egyszerűen nem lehet összehasonlítani őseink életformáját a miénkkel, esetleg csak annyiban, hogy az embereknek most is ugyanúgy szüksége van a meghittségre, a beszélgetésre. Nagyon sokféle oka lehet az elidegenedés érzésének. A különböző kultúráknak más-más, hosszú ideig normaként rögzült családképe van, és lehet, hogy az a baj, ha a társadalmi változások hatására ez hirtelen felborul. Először jön az elidengedés, a lelkibajok, s aztán pár kreatívan gondolkodó ember segítségével utak nyílnak a visszatéréshez, ami hirtelen elterjed az életükön változtatni kívánó emberek között - gondolok itt a főzés iránti fellobbanó érdeklődésre. A férjem szerint viszont lehet, hogy ez is csak egy mém, olyan mint amikor pár éve mindenki borszakértő lett vagy a "nem mondod?" elterjedése.

Bárhogy is van, mindenkinek ajánlani tudom, hogy próbáljon ki néha valami új ételt. Legtöbbünknek nincs lehetősége, hogy valami újat hozzunk létre, hogy dícséretet kapjunk, hiszen nem mindenki lehet menedzser vagy celeb, hogy csak a sikeresség mostani szinonímáit említsem. Lehet, hogy profánul hangzik, mert a házimunka becsülete igen alacsony társadalmunkban, de igenis tarthatja ezt önmegvalósításnak akárki, sőt mi több, tarthatja magát sikeres embernek az, akinek ez az életútja - amit úgy irigylünk őseinktől...

Mondtam, hogy kispolgár vagyok!