Az előző bejegyzésemben már írtam, hogy nehezen szokom meg a konyhai mosógépet. Egy másik dolog, amihez már ugyan valamennyire hozzászoktam, de még mindig megijeszt, az általános gyorshajtás. Az, amit honfitársaimban hiányoltam a "Ma, hazafelé a héven" c. írásomban, na az itt nincs. Nincs egyes után kaparászás a zöld lámpánál: mindenki kilő, mint egy rakéta. És amúgy is nagyon gyorsan mennek: tegnap reggel a körforgalomban láttam egy úttisztító miniautót, ahogy őrülten pörgő kefékkel, legalább negyvennel vette a kanyart - kicsit meg is döntötte a centrifugális erő.
A lendületes vezetés csak azért kellemetlen, mert a gyalogos csak a zebrán védett - csakhogy nagyon kevés a zebra. Viszont a zebrán tényleg védve vagyok: még csak közeledem felé, de már megállnak az autók - az ellenkező oldalon is!
Nálunk a ki- és bekanyarodó autókkal szemben is előnyünk van - itt nincs. Hiába kell amúgy is lefékeznie vagy akár meg is állnia kanyarodás előtt, nem kell átengednie a gyalogost. Na de visszatérve a kellemetlenségre, ha látom, hogy jobbról semmi, balról messze valami és lelépek, igyekeznem kell, különben a balról messze pillanatokon belül balról közel lesz, és elsodorja a bokámat. Ezért a gyerekeket eléggé féltem, ráadásul, "vidéki" gyerekként még Budapesten sem tudtak megbízhatóan közlekedni - Kati ettől elég ideges volt:-).
Na de hogy ne csak panaszkodjak, hiszen alapjában véve nagyon sok dolog van ami tetszik itt, mondok jót is. Amikor Oxfordba utaztunk, a vonaton találtunk egy újságot, aminek a mellékletében felhívták a figyelmet arra, hogy közeledik a nemzeti madármegfigyelés időszaka. Arra kérték az embereket, hogy üljenek le a fotelükbe egy órára, és jegyezzék fel az összes madarat, ami leszáll a kertjükben.
Most meg bedobtak egy helyi újságot, amelyben használati utasításokat adnak a madármegfigyeléshez. Pár évvel ezelőtt, Magyarországon is volt madárhang felismerő verseny, az origo szervezésében, amely két forduló után hamvába holt.
Szóval ettől nagyon lelkes lettem, és ha nem is ülök egy órát a fotelben, a konyhában, mosogatás között kinézek a kertünkre. Eddig láttam
- vörösbegyet - életemben először!
- barázdabillegetőt
- seregélyt - hogy az milyen gyönyörű közelről!
- balkáni gerlepárt - kicsit sötétebbek, mint nálunk
- csókát - nagyon szeretem Konrad Lorenz óta
- örvösgalambot, ami először Párizsban döbbentett meg a méreteivel
(remélem, látják a mohát!)
- szirti galambot, ami az egyszerű galamb, csak itt több az ilyen barna és a fehér színű
- cinkéket - azt hiszem nem a széncinke, mert annál világosabbak (itt egy kékcinke van)
- barátposzátát - azt még nem láttam, csak hallottam
- erdei pintyet - még szintén csak hallottam
- verebet - nem túl sokat
- és van feketerigónk is, már megismerem, mert az egyik szárnya lóg kicsit.
Ha látok valami újat, rögtön megírom! Például azt, hogy mi az a ragadozó madár, ami a parkok fölött kering. Sajnos még nem tudtam beazonosítani, mert az angol madármegfigyelő könyvemben nincsenek röpképek.
